“Túl régen volt, már majdnem nem emlékszem rád
Csak az éjszakákkal akad néha baj
Ahogy mindig rosszkor szól egy bizonyos dal
S minden hangban ott egy másik kép
Te gondolsz rám
Vagy az ördög van velem még?
Valaki mondja: menekülj el
Minél messzebb, akárkivel
Vagy a kocsmarendet írjuk át
Ahogy nagyfiúk csinálják
Ehhez nem kell nagyon nagy ész,
De a helyzet buta és kész
Vagy nálad van a kártya még
Vagy az ördög van velem rég
Szedne szét…
Túl régen volt, már majdnem nem emlékszem rád
Csak az éjszakákkal akad néha baj
Ahogy mindig rosszkor szól egy bizonyos dal
S minden hangban ott egy másik kép
Te gondolsz rám
Vagy az ördög van velem még?
Úgyse győzhetsz, nem adom fel
Bárcsak tudnám hogyan is kell
Nem őrzöl már, nem engedsz még
Vagy az ördög van velem rég
Szaggat szét…
Túl régen volt, már majdnem nem emlékszem rád
Csak az éjszakákkal akad néha baj
Ahogy mindig rosszkor szól egy bizonyos dal
S minden hangban ott egy másik kép
Te gondolsz rám
Vagy az ördög van velem még?”
“Látlak… A túloldalon. Ahogy ott állsz a folyó partján, és nézel. Rám. És érzel. Engem. Én pedig téged. Aztán egy cölöpöt verek a mederbe. És te is. Aztán még egyet és még egyet. Aztán pallókat teszünk a cölöpökre. Egyre többet és többet. És egy napon a cölöpök, a pallók összeérnek. Elindulsz felém. Elindulok feléd. És középen találkozunk. A Lélekhídon.”
